„Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” (1Sám 16,7)

Sámuel királlyá keni Dávidot. A próféta nehezen ismeri fel Isten szándékát, de hallgat rá és figyel a szavára, így meglátja és teljesíti az Úr akaratát. Megérti, hogy Isten nem a látszólagos és külső formák szerint értékel bennünket. A javak, a státuszszimbólumok előtte por és hamu. A külsőre való túlzott figyelés zsákutca, az emberi kapcsolatok megjátszott hazugsága. Ha elrugaszkodunk a …

Önkéntes vagyok, mert tenni jó!

2017. március 22-én szerveztük meg a X. Tesz vesz Tavasz megnyitó ünnepségét, amely egyben Az Ifjúsági Közösségi Aktivitást Elősegítő Programok Megvalósítása A Szeged – Csanádi Egyházmegyében (EFOP 1.2.2.-15-2016-00033) projekt toborzó napja is volt. A rendezvényen a Szeged – Csanádi Egyházmegye Katolikus oktatási intézményeinek intézményvezetői és diákja vettek részt. A program meghívottjai voltak dr. Kiss-Rigó László …

Adj innom! – Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas!

A szomjúság keresésre indít. Találni valamit vagy valakit, aki tud segíteni. Különös e két szomjas ember találkozása. Különösebb, mikor felfedezik: tudják csillapítani egymás szomját. Jézus ismeri az emberi szomjúságot, mely szeretetre, elfogadásra, igazságra, értelmes életre vágyik, és felkínálja az élő vizet, melyet egyedül ő tud megadni. Az asszony őszintén feltárja életének szárazságát: az életadó kapcsolat hiányát, mind emberi, mind …

Ragyogott az arca … (Mt 17,2)

A képernyőn vibráló képek és videók világában élek… Azon kapom magam, hogy  már megint a facebookot pörgetem… Hoppá, ismét elrepült másfél óra a gép előtt… A monitorok, táblagépek és okos telefonok percenként elborítanak mesterséges fényükkel, de úgy tűnik, mindhiába: az arcom, a szívem, a lelkem nem ragyog?. Érzem, hogy többre vágyom… A fizikain túli ragyogást keresem. Tekintetemet az örök Világosság felé irányítom, ahogy Jézus tette …

“Veled vagyok!” – face2Face imaest Szegeden

Március 8-án, szerdán este ifjúsági közösségek, lelkiségi mozgalmak, plébániák és az egyetemi lelkészség csoportjai találkoztak Szegeden. Második alkalommal szervezték meg a face2Face imaestet, amelynek középpontjában az eukarisztia áll. A fiatalok számára szervezett imával a az Ifjúságpasztorációs Iroda fontosnak tartja kiemelni Jézus valóságos jelenlétét a kenyér színe alatt és a közös imádság megerősítő kegyelmét. Az est …

Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán!” (Mt 4,10)

A mai korban él egy olyan Jézus-kép, amely Urunkat nagy barna szemű, hullámos hajú, pirospozsgás arcú férfiként ábrázolja. Nem tudni, kitől ered ez a „kellemes” ábrázolás. Mindenesetre bennem azt a benyomást kelti, mintha Jézusból hiányozna a férfiasság. Holott Jézus a legjobb példája annak, milyen egy igazi férfi. Amikor kiűzi az árusokat a templomból, nem viselkedik „kellemesen” másokkal, hanem határozott, …

“Menj és többé ne vétkezz!” (vö. Jn 8, 11)

Ne féljetek, föltámadt Jézus, hazavár benneteket.      Adventben készültünk a mennyből közénk jövő Krisztus fogadására. Nagyböjtben készülünk a Megváltó Krisztussal történő találkozásra. Akkor átéltük, hogy szeret az Isten, ránk mosolygott a csecsemő, s talán megtisztult lelkünkkel visszamosolyogtunk. Most a vérverejtékező Krisztussal, a keresztet hordozó Emberfiával, a kereszten meghaló Megváltóval kell találkoznunk. A húsvéti Győztessel való találkozás …