Adventi füzet 2016

Adventünk hasonlítson Máriáéhoz.

 

Jézus fogadásának alapfeltétele, amit Gábor angyal is mond:   „ kegyelemmel teljes”.

      Az Atya tiszta lélekbe, tiszta testbe akarja küldeni Fiát. A Szentlélek tiszta szívbe akarja elindítani az Isten Fia életét.  –  Ha befogadni akarjuk Jézust, tisztává kell tennünk lelkünket. Őszinte lelkiismeret vizsgálásra lesz szükségünk és alázatos bűnbánattal kell belépnünk a

gyóntatószékbe. Isten ajándéka „Vegyétek a Szentlelket, akiknek megbocsájtjátok bűneit, meg lesz bocsátva a mennyben is.”

     Az Atya nem vak engedelmességet vár Máriától, hanem szabadakarati döntést. Kimondja, „legyen nekem a te igéd szerint”  –  . Aki megteremtett téged akaratod nélkül, nem üdvözít akaratod nélkül. Jézus befogadni csak teljes elszántsággal, Isten akaratának teljes elfogadásával lehet. Isten nem kényszerít, de várja igenemet.

     Mária mindenre vigyáz, hogy védje és ne ártson fia növekedésének. Étkezésével, pihenésével előmozdítani akarja, hogy majd egészségesen szülessen.    –   Testemre, életvitelemre figyelek, mit is vár tőlem Jézus?!  Mértékletességem, pihenésem, szórakozásom

méltó legyen az Ő lelkemben lakásához!  Egy súlyos bűnt nem is tudom másként elképzelni, mintha „abortusszal” távolítanám el a lelkemből.

     Figyelem Máriát tovább. Szíve alatt hordozott Jézusával siet segíteni rokonának, a gyermeket váró Erzsébetnek. Még csipetnyi csak kicsinyje, de sarkalja a segítő szeretet gyakorlására. Három hónapig marad, amíg csak szükség van rá ott.  –  Jézust várva nem lehet szolgáló, áldozatos szeretet nélkül élni. Isten a Szeretet és aki a szeretetben él, Istenben él és az Isten őbenne.  Mária nem várja míg Erzsébet kéri, maga keresi az alkalmat és megy, szíve alatt hordozva Jézust szolgál, mer úgy látja, szükség van rá. Jézust hordozva nekünk is a szeretetszolgálat alkalmait kell megkeresnünk.

     Mária be nem fogadottként istállóban hozza világra fiát.   –   Nem anyagi gazdagságot és nem előkészített kényelmes körülmény várva hozza a világra.    –   Hajléktalan, menekült, szegény, vagy bármilyen idegen személy is, lakás is, utca is alkalmas hely, hogy átadjuk másoknak Krisztust. – Mária is átadja, bemutatja ŐT a pásztoroknak, a hozzá jövő napkeleti bölcseknek.

                                  Tanuljunk Jézus-várást  Máriától.

Gyulay Endre

A füzet teljes változata letölthető innen: adventi_fuzet_2016.

Ha a napi gondolatokat elektronikus levél formájában szeretnéd megkapni, akkor iratkozz fel a következő linken található levelezőlistára: ADVENTI FÜZET 2016 NAPRÓL NAPRA