6720 Szeged, Aradi Vértanúk tere 2.
+36 62/420-932 mellék:129
ipc.szeged@gmail.com

Szűcs Sebi

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Sziasztok!
Szeretnék nektek néhány mondatban bemutatkozni.

Már évek óta fogalmazódott bennem, hogy szeretnék fiatalokkal foglalkozni, azonban nem gondoltam, hogy az egész Egyházmegyére kiterjedően lesz erre módom. Ezen okból nagy lehetőségnek éltem meg, amikor lengyelországi Erasmus utam alatt Serfőző Levente atya megkeresett, hogy van-e kedvem az álmaimat megvalósítani ebben az Egyházmegyében. Ezt követően 2018. augusztusa óta munkatárs vagyok az IPC-ben. Jelenleg a Gál Ferenc Főiskola Teológiai Karán vagyok III. éves hallgató, amiből kifolyólag közel vannak hozzám olyan közösségek és emberek, akikkel együtt dolgozva még hatékonyabban tudok jelen lenni. 

A legfontosabbnak tartom a kommunikációt azokkal a fiatalokkal, akik az Egyház jövőjét alkotják, és minden ehhez kapcsolódó olyan tevékenységet, amely ennek a célnak az elérését elősegíti.

Erősségeim:
– koromnál fogva kommunikációs lehetőségek a fiatalokkal
– precizitás
– kreativitás