Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük és felismerték. (Lk 24, 30)

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük és felismerték. (Lk 24, 30)

A feltámadás elbeszélések, – találkozások csúcspontja, amikor megnyílik a tanítvány szeme, és felismeri mesterét. Ekkor válik tudatossá, élővé, bizonyossá számára, hogy a Mester él, tanítványával, követőjével van, továbbra is fontos számára. Ez a jelenlét felszabadító, meghívó, örömteli. A kérdésem ilyenkor az: akar-e velem is találkozni a föltámadott Úr? Megtapasztalhatom-e jelenlétét, mint Jézus tanítványai: a tizenkettő, Mária Magdolna, az asszonyok…? Ehhez a felismeréshez egy út vezet: a tanítvány útja, az Úr követése, a hozzá tartozókkal való közösség keresése, megélése. Hagyni, hogy kivigyen a megfelelések, a társadalom szabta határokon túl. Kivigyen a biztonságomból, az eltervezettből, az előre láthatóból, hogy új életre vezessen. Kell a nagyhét tapasztalata, az ürességé, a lelkem szegénységének megélése, amikor a kiüresedettségembe beárad mindaz a szenvedés, fájdalom, hiábavalóság, szétszakítottság, eltávolodás, ami a világban van. Ha hajlandó vagyok ezt elszenvedni, megélni az Úrral, akkor ezt a halált átalakítja bennem feltámadássá. Ez az ő titka, misztériuma. Ha vele maradok, nem pusztít el a sok szenvedés, mely a világban van, hanem az életre vezet. Megtanít arra, hogy bízzak az ő jelenlétében, a vele való kapcsolatban akkor is, ha sötétben vagyok. Most inkább az a kérdés: a nagyhét különböző tapasztalatain, megjelenési formáin keresztül vágyom-e arra, hogy találkozzam a Föltámadottal?